Ajánljuk 10 - 80 fős rendezvényekhez
A playback - mint rendezvényelem - újdonságnak számít a céges rendezvények világában. A playback, mint fogalom a szó szerinti "visszajátszásra" utal: amikor valaki elmesél magáról valamit, például egy történetet, és a többiek eljátsszák, megjelenítik, visszaadják számára annak lényegét.
A playback módszerei segítségével interaktívvá tehetők a tréningek: a résztvevők konfliktusait, döntési szituációit, érzéseit a színészek megjelenítik a színpadon, így segít a résztvevőknek megtalálni a megoldást. A tréningek mellett nagy létszámú céges rendezvényeken, például céges születésnapi rendezvényen is alkalmazható a playback, itt főként a közösségi érzés, a csapatkohézió új nézőpontból történő bemutatására alkalmas.
Hogyan zajlik mindez?
A közönség soraiban ülő, egymás meséire, élményeire és érzéseire figyelő emberek a színházi előadás során egyfajta együttes élményt élnek át, ami a megismételhetetlen jelenben hat.
A nézők hangulatokat, történeteket mesélnek el. Aki mesél, élete fontos mozzanatait idézi fel saját maga és a többiek okulására, melyeket aztán a színészek minden előzetes megbeszélés nélkül, rögtönzéssel jelenítenek meg a színpadon. Amikor egy néző elmeséli személyes élményét, mindig a játékmester segíti őt kérdéseivel, hogy jobban kifejthesse azt.
További indoor programokért kattintson ide!